2010. szeptember 6., hétfő

Mi az a bozsó???

Rajzolni készülünk, Levi folyamatosan bozsózik.."bozsó kös" ugyanis is nem a kérem szót használja, hanem a (kös) köszönömöt. Kérdezem tőle, hogy fűzni akar e, bogyókat vegyek elő. De nem talált. Bogarakat akar keresni megint? Tegnap ugyanis Nándival így szórakoztatták magukat az udvaron. De nem. Akkor netán bili, béka.. Felsorolok minden b betűs szót, amit ismerek. Majd a hangzásra megyünk rá, de hiába. Közben a kedves, udvarias fiamon is látom, hogy unja már a bambaságomat. A "kös"-öt felváltja a "ke" (kell) a ceruzát dobálja, ismételgeti, hogy nem kell neki. Kérem játszunk mást, Hangát hagyjuk nyugodtan rajzolni. De ő marad, ép csak a ceruza nem kell neki. (Itt kellett volna rájönnöm????)
Levi nyávog tovább, Hangicsekünket láthatóan nagyon idegesíti a helyzet, én éppen kitörni készülök mikor kicsilány megszólal morcos hangon, amiből leszűröm hogy nem Levire morogott az előtt

 "Anya adj már neki egy tollat, én nem érem el"

Na puff. Időzíteni azt tudni kell. Végülis 5 perccel korábban miért is mondta volna meg? Én vagyok a gyerek az anyja:))

Levink természetesen boldogan kezd rajzolni a kapott tollal, a bozsóval...

2010. szeptember 3., péntek

Túl még egy napon

Túl vagyunk még egy napon. Édua reggel még próbált alkudozni egy kicsit, de végül elment az oviba. G-vel mentek, rögtön hívott, mikor letette Őket. Édua duzzogva vonult be, apja szerint már ez is haladás, nem sírva ment, végül is igaz. Nándi pedig elküldte, mert bizonyos Márkot sem kísérnek be. Na tessék. Kicsit még várhatna ezzel az önállósodással.
Mentünk értük. Hanga szétnézett. Kicsit játszott is, míg Édua Levivel dicsekedett. Egy csoporttársáért az anyukája egy picibabával ment, Édua szerint Levink már túl nagy, a kislány kistesója sokkal aranyosabb volt, de azért Levit büszkén mutogatta. Én pedig nagyokat hallgattam a felvetésére miszerint milyen aranyosak a picik. Aranyosak. Így távolból figyelve még inkább:)

És mit mondott nagylányunk hazaérve: nagyon tetszett neki egy dal amit énekeltek. Hangának is tanítgatta. Kis lépés az embernek...

Mi sem unatkoztunk. Hanga szórakoztatott minket. Számolt. Van egy számos mondóka, az egy, megértett a meggy.
Csajszink elkezdte, de a kettő után leragadt, nem jött zavarba, kreatívkodott
Hanga módi:
Egy, megérett a meggy, 
Kettő, gyere elő....
Így kergette egy félórát Levit. Sikongattak, nagyokat nevettek. 

Nem is bánom, hogy most ketten vannak itthon. Ők ketten eddig nem sokat játszottak együtt. Levit vagy eleve kirekesztették, mert  kicsi volt, vagy Édua anyáskodott felette, míg a két kisközépsőnk együtt játszott. Szobájuk nemenként van, így van hogy ketten-ketten vonulnak el. Valahogy az Ő párosuk kimaradt. Édua és Nándi, mint két nagy szokott együtt játszani, ha Hanga nem is hajlandó résztvenni egy-egy játékban, mert nem akar odafigyelni, inkább később magában ízlelgeti kis csapodárunk, ilyenkor inkább magában van, valamit kitalál hogy lekösse magát. Most viszont sok a felszabadult idő, így jobb híján Levivel kezdett el játszani. Örülök, remélem így csökken a féltékenysége is. Néha mindannyian produkálják magukat,  ha úgy érzik velük kellene foglalkoznunk, de  veszélyes egyik sem volt. Hanga a legféltékenyebb és főleg Levire. Hátha most megszűnik. És felfedezi, hogy milyen jó tesók lehetnek ők is.

Elejéről..

Ha már nem kezdetektől, vagyis első lányunk születésétől írom ezt a naplót úgy illik adjak legalább egy kis ízelítőt abból a sokból, ami azóta történt velünk. 
A történet legeleje ugyebár, mikor összetalálkozik egy férfi és egy nő, ez velünk immár 15 éve megtörtént. Ha nem is mesebeli módon lettünk szerelmesek, de 2 év elteltével csak elindult bennünk az a bizonyos szikra. A gyerek utáni vágyunk váratott egy kicsit magára, kicsit még élvezni akartuk az életet kettecskén, mivel már akkor tudtuk, hogy négy gyerekig nem állunk meg. Kellett az a pár év, mire azt tudtuk mindketten mondani, hogy most már jöhetnek a gyerekek.

És jöttek. Először Édua, kislányként, ahogy vágytunk rá.Örültünk, nagyon akartuk Őt, az egész család nagy vár már rá. Még most olyan fura, mikor visszagondolok arra az időszakra, mikor megszületett, mikor még kicsi baba volt, amikor még csak Ő volt. Csak neki kellett megfelelnünk. Szép volt az a kor minden nehézség ellenére. Magasra tette  nekünk a lécet. Már a hasamban is tudatta, hogy vele nem lesz könnyű dolgunk, makacsul tartotta magát ahhoz, hogy Ő aztán nem mutatja meg nekünk mije is van. A hetedik hónapig nem tudtuk kislány lesz e vagy kisfiú. Pedig első gyerekesként nagyon akartuk tudni, nevén szólítani. De sokáig megmaradt nekünk ZsÉzsének, Zs, mint Zsombor, illetve É, mint Édua. Még most is előfordul, hogy így szólítjuk. Megszületése után sem hátrált, tudatta, hogy ki a főnök. Sírós volt, hasfájós, és állandóan ölben szeretett lenni.. El is gondolkodtunk rajta nem e az ég akar így üzenni nekünk, hogy ne tovább, elég ide egy gyerek is.  
De egy-egy pillantásával, édes mosolyával, azzal a finom illatával mégis csak arra biztatott minket ne adjuk fél álmainkat. Szülessenek meg a testvérkéi is. 

17 hónapos volt mikor megérkezett első kisöccse, Nándi. 
Nándi rendes volt, rögtön tudatta, hogy Ő bizony kisfiú lesz, felborítva ezzel az először két lány, majd két fiú elméletünket. De ki bánta már akkor ezt? Sokáig zsomborkodott, míg össze nem futottunk egy apró kisfiúval a játszótéren, akit anyukája Nándinak nevezett, szerelem első látásra, hallásra. Akkor a nyolcadik hónapban eldőlt, hogy hiába hívtuk eddig Zsombinak, hiába Omózott Édua, Ő  bizony nem lesz egy mosópor márka, hanem Nándor Pál lesz. A második nevét Ő is egy nagyszülő után kapta, mint a másik három testvére is. 
Nővéréhez méltóan Ő is erős egyéniség, mégis annyira más. Máshogy érvényesíti akaratát, mint Édua vagy miniédua - Hanga lányunk. Nándi a manipuláció nagymestere, figyel, gondolkodik és utána cselekszik, kér. Kedvesen, nagy ártatlan szemeivel. Ez az egyik oldala, a másik szeret törni, zúzni, tombolni. Azt hiszem a lányok "rontották el" A fiú-lány szerepek ugyanis nálunk teljesen felcserélődtek. De lehet csak a szülő mintát követi a természetük:)


Kisfiunk születése után, még magunkhoz sem térve bejelentkezett hozzánk még egy lakó. Hanga. Édes kicsilányunk, aki szintén nem hazudtolta meg génjeit. És talán a legakaratosabb gyermekünk. De lehet csak azért mondom ezt mert, Édua ahogy nő azért egyre higgadtabb, szófogadóbb. Húga viszont most éli fénykorát. Neki aztán beszélhet az ember naphosszat. Viszont a legnagyobb hisztijeiből is képes felállni, és mosolyogva tovább játszani. Majd egyszer biztos én is mosolyogva fogok ezekre a jelenetekre visszaemlékezni, de még most valahogy nem tudom értékelni, ha egy-egy kiborulása után csodálkozó tekintettel megkérdezi, mi a baj anya? Ő a két nagy mesteri kombinációja. Van benne Édua primadonnaságából és Nándi vagányságából is. Nem annyira csajszis, mint nővére, míg Édua megőrül, ha egy kis kosz megy a ruhájára és szalad átöltözni, Hangicsek fejest ugrik a legnagyobb pocsolyába. 

Egy  baba és két kisgyerek mellett szemben állva mindenki értetlenkedésével bevállaltunk még egy gyereket. Így megszülethetett Levi. Immár negyedjére fiúként Zsombornak készült, Édua viszont akkoriban fedezte fel, Levente öcsémet nagymamám így becézi, és elnevezte Ő születendő kisöccsét, mert a levi "annyija szép".
Kicsifiunk eddig semmiféle hasonlóságot nem mutat a testvéreivel. Nyugodt volt babaként, és megőrizte higgadtságát még most is, mikor már nem mondhatom rá többet hogy baba, hiszen már kisfiú Ő is. Ő az akinek nincsenek extra igényei, aki nem akarja hogy megmásszam naponta  a Himaláját, elég neki ha ott vagyok mellette, ha megölelem. És elviseli azt is ha nem őt, hanem valamelyik tesóját szeretgetem, nem túr ki senkit, nem akar akkor ott, rögtön valamit. Kedves és önzetlen, tökéletes kisfickó. Maradjon is ilyen.

Ahogy szeretném ha minden más is így maradna. Hiába vannak nehézségek, hiába a fáradtság, érzem, hogy soha többet nem lesz ilyen jó dolgom, mint ebben a pár évben. Mikor még "csak" annyi a dolgom, hogy törődjek velük. Hogy minél jobban megismerjem őket, minél jobban elmélyítsem a kapcsolatunkat, hogy bizalmasuk legyen még nagyon sokáig.
Már csak egy év és kezdődik egy más élet, amikor már nem csak nekik kell megfeleljek, hanem a munkában is maximálisan ott kell legyek. Ezt az időt még próbálom kiélvezni. Feltöltődni velük, bennük. 

2010. szeptember 2., csütörtök

Ovi

Ovisaim hogy élik meg a változást?
Édua és Nándi elsején elkezdte az ovit. Éduával már tavaly is megpróbálkoztunk, de nem sok sikerrel. Szeptembertől decemberig járt, amiből, ez idő úgy háromnegyedét itthon töltötte, ha ment akkor is csak délig.Három hónap után untam meg végleg ezt a semmilyen állapotot és inkább maradt Ő is itthon. Azért próbáltam erőltetni már akkor is, hogy ne a négy gyerekkel kelljen szenvedni majd, terveim szerint ugyanis jövő ilyenkor már mindannyian járnak majd valamelyik intézménybe, hogy Levi megy e majd bölcsibe, vagy várunk egy picit és majd januártól kezdi az ovit még a jövő zenéje.
Amit most szilárdan elhatároztunk, hogy a két nagy ovis lesz. Tavaly azt hiszem ott rontottunk el, hogy szegény Éduát kiragadtuk,míg a többiek itthon maradhattak. Most hogy kettőjükkel is így "kiszúrtunk" talán jobban viseli. Eddig legalábbis úgy néz ki. A félnappal sem szórakozunk, mire hazaérünk a kicsikkel fordulhatnánk vissza. 
Első reggel rettegtem, hogy mi lesz a kiscsajjal és féltem Nánditól is mivel nem tudtam mire számítsak tőle. Kicsi fiunk szerencsére teljesen odavan hogy oviba járhat, szinte már egy picit zokon is veszem, hogy így egyik pillanatról a másikra nem kellek neki. Édua is jól viseli, első reggel volt egy kis sírás, este egy kis szomorkodás, majd másnap megint egy pár könnycsepp készülődés közben, odaérve egy bús tekintet. De úgy látom most sokkal, de sokkal könnyedebben veszi, mint egy évvel ezelőtt, az óvónő szerint sincs vele gond, még egy kisfiút is megvigasztalt, aki az anyukáját követelte. Remélem nem lesz gond, sem vele, sem az öccsével, két nap után talán elhamarkodva, de nagyon bízom, hogy jó lesz. Hogy igazán szeretni, élvezni fogják,új barátokat és kellemes élményeket szereznek, most hogy elszakadtak az otthon biztonságától megkezdve valami újat, ahol az ovi csak az első lépcsőfok. 
Perpillanat csak a holnap reggeli nyugiért imádkozok, éljük túl napról napra.
 
És a kicsik hogy viselik az újdonságot?
Hanga többször kérdezgeti, mikor jönnek már haza, ha öt percet hagyom unatkozni, rögtön reklamál a testvérei után. Egyébként azért élvezi, hogy több figyelem jut most neki, nem vág senki a szavába, hogy nyugisabb minden, nincs az a folyamatos nyüzsgés. 

És ki látja csak a napos oldalát a változásnak? Hát Levi babánk, Őt aztán nem rázta meg hogy csak Hangától kell megszerezni a játékokat. Ha szóba kerülnek a nagyok egy pillanatra felnéz, de másik pillanatban már nem is érdekli, jön-megy egyik szobából a másikba, játszik Nándi tiltott traktorjával, nyugodtan kirakózik, építget, Hangának csendben átadja ha nővérkéje követel tőle valamit, mert tudja, hogy van még rengeteg, négy kézzel kevesebb húz, ragad el valamit.
A megérkezésnél viszont már örül Ő is, ahogy Hanga is, szaladnak, ölelések, puszik - minden testvéri kapcsolat kulcsa a távolság, találkozások öröme. Édesek. Nagyon édesek.

És én?
Legkisebbemmel ellentétben még nem tudok tiszta szívből élvezni az új helyzetet. Ha ott vannak, aggódom, hogy vannak, nem e sírnak utánam, nem vágyódnak e haza, nem e lenne jobb nekik itthon, jól döntöttünk e, hogy beírattuk őket. Bár nem sokat várhattunk, Édua lassan iskolakorú lesz. 
Ha itthon vannak félek a másnaptól, hogy Édua elkezd alkudozni, kérlelni, nézni a két nagy szempillájával, vagy hogy Nándi csavar egyet az agyán és Ő is nyavalyog inkább egyet.
Szeretném már ha november lenne, és kialakulni. Mert hogy addigra ki fog:)

Kezdem..

Azt hiszem kicsit elkéstem a blogoslással, de talán jobb később mint soha. A gyerekek nőnek, én pedig annyi mindent felejtek. Szükségem van valamire, ahol rendszerezhetem a dolgokat és ahol átgondolhatom, kiírhatom magamból az érzéseket.

Egy kis összegzés számokban:
35 éve születtem
30 éve vagyok nővér
20 éve keresztanya
14 éve vagyok unalmas könyvelő
13 ismerem gyermekeim apját
10 éve vagyunk házasok
9 éve költöztünk be a házunkba
7 éve vagyunk kutyatulajdonosok
5 és fél éve lettünk szülők 
1,5 éve lettünk teljes család, befejezve a további gyermekvállalást
2napja van két óvodásom, ezzel a gyerekek számát megfeleztük egy félnapra